utózönge

miért is hittem azt, h mehet minden simán, amikor zökkenőkkel tarkítva sokkal izgalmasabb?!??!?!?

gondoltam pénteken reggel étlen-szomjan bemegyek a klinikára, 9-kor már mehetek is a műtőbe, legkésőbb du. 5-kor pedig haza.

ehhez képest 11-kor a hupikék szemű még sehol nem volt, pedig fél9-kor hívtam, h én fent vagyok már az osztályon. ő viszont még bent sincs a klinikán. oké, várok.

du. 3 előtt nem sokkal az éhségtől és szomjúságtól kábán kievickéltem a nővérkékhez, h nem tudnának-e utána nézni, mikor kívánnak műtőbe vinni, mert az ájulás határán vagyok....

na, 5 perc múlva jött a műtős fiú, beblattyogtunk, és perceken belül már kábulatba is estem.

nem sokkal később iszonyú fájdalmakkal tértem magamhoz, egy szobatársamat kértem meg, elhaló hangon, h hívjon be egy nővérkét, de rögtön fájdalomcsillapítóval a kezében. 

jött is ursula, landolt a tű a fenekemben. de legalább csillapodó fájdalmakkal visszakómáztam.

este 8 után végre megkaptam az engedélyt a hazamenetelre, d. jött értem, és (altatásnak betudottan) kótyagosan hazafuvarozott.

szombat. 

d. mirkóval reggel eltűzött csehországba (D.A.D. koncertre), de mivel apukámék pénteken is már ott aludtak nálunk, nagyapa vitte lindát úszni, magdi az ebéddel foglalatoskodott, én meg csak feküdtem, és egyre ramatyabbul lettem.

délben lindus sírva hányta a szememre, h miért nem játszom vele, pedig már napokkal ezelőtt megígértem, én meg sírva próbáltam neki elmagyarázni, h én lennék a legboldogabb, ha olyan állapotban lennék, h játszhassunk! úgyhogy egymás nyakába borulva pityeregtünk, ki-ki a maga baja miatt. de végül belátta, h velem nem megy semmire, és otthagyott. én meg egy kezdődő hőemelkedéssel elaludtam.

du. 6 körül, mikor magamhoz tértem, már éreztem, h valami nagyon nem stimmel. eléggé véreztem, és a lázam 38-ig felszökött.

hívtam az orvost, h ez vajon normális-e. ő azt mondta, h nem, de lehet, h elkaptam vmi influenzaszerűséget (?!?!), menjek be a klinikára, kérjek az ügyeletes orvostól antibiotikum receptet. ennyi.

én azért felhívtam anyósomat is, ő pedig mérgesen közölte, h öltözzek, és visz be a kórházba, mert az orvosom egyszerűen hülye.

(egyébként d. anyukája már azon kiakadt, h hogy lehet az, h ha szerdán elvetélek, nem hív be azonnal kitisztítani, hanem várat péntekig?!?)

a klinikán az ügyeletes orvos megvizsgált, UH is volt, majd megkérdezte, h mikor ettem-ittam utoljára. na, itt én már rosszat sejtettem... ez a kérdés csak altatásos műtétek előtt fontos... 

sejtésem beigazolódott.

azt mondta ez a doki, h maradtak bent ilyen-olyan maradványok, meg a hátrahajló méhem miatt egyébként is nehezebben "ürülök", így ott pang a cucc, azért lázasodtam be, ki kell megint tisztítani. 

fel is hívta az orvosomat, aki azt mondta neki, h kaptak AB-t  meg lázcsillapítót, ő nem akar az egy naposan műtött méhembe belemászni megint, majd a gyógyszerek megteszik a hatásukat.

így hát kaptam egy ágyat az osztályon, kaptam egy pirula algopirin, majd egy branült a könyökhajlatomba, abba belenyomtak egy adag augmentint, végül rákötöttek egy infúziót. aztán jött a fenekembe egy méhösszehúzó, ami azt hivatott elérni, h a görcsökkel kipumpálja a méhem a még benne lévő cuccokat. 

szombat éjjel aludni nem vagyon tudtam, mert a lázam már 38.4 volt, úgyhogy jött egy újabb adag algopirin, de ez már vénásan. 

vasárnap reggel az éppen osztályos orvos levitt UH-ra, megnézegetett, majd ő is megkérdezte, h mikor ettem-ittam utoljára. na, mondom, ő is a műtőbe akar küldeni.... de még várjak, felhívja az orvosomat.

aki, mint du-ra kiderült, továbbra sem kíván újból műteni. oké, viszont kaptam méhösszehúzó cseppeket, és du. 3-kor végre megebédelhettem...

hétfő reggel. újabb osztályos orvos, aki úgyszintén meglebegteti előttem az újabb műtét lehetőségét... de a sajátom továbbra sem akarja.

hőemelkedés nincs, vérzés minimális, viszont a cseppeknek hála 10-től öt perces görcseim voltak. délutánra beindult a vérzés is, aminek örültem, hisz ez azt jelenti, h ürülök.

ámde a vénás gyógyszerek beadásakor már csillagokat láttam, mert elkezdett begyulladni a branül, bekeményedett és vörös volt a bőröm, úgyhogy gyorsan kivetettem a nővérkével, mivel kedd reggel úgyis haza akartak engedni, és mert átálltunk a vénás helyett a tablettás AB-ra.

hétfő délután 6. a vérzésem elképesztő méreteket öltött, nem kis alvadt darabokkal karöltve. a kórterem padlóját is elárasztottam, de még a folyosót is, mikor kimentem szólni a nővérnek, h elkélne egy felmosás az ágyam körül (egyébként 2 ágyasban voltam, akkor már ráadásul egyedül), végül zombi módjára, zokniig vércsíkos lábbal eltipegtem a zuhanyzóig, h rendbe szedjem magam, dehát ott is horrorfilm-forgatást rögtönöztem... közben továbbra is küzdöttem a görcsökkel, amik továbbra is rendszeresen jöttek, én meg már alig győztem fújtatni, h kibírjam... mert az a jó, ha ürülök. azt mondták. 

a hőm egy kicsit megint felkúszott, de gondoltam a 37,2-t én titokban tartom, nehogy itt marasztaljanak még.... 

este 7-8 között a hupikékszemű is bejött hozzám, kérdezgette, hogy vagyok, és azt mondta, h reggel hazamehetek, úgy tűnik a gyógyszerekkel helyettesíthettük a műtétet. örülünk. (hozzáteszem, ő a pénteki műtétem óta nem ultrahangozott egyszer sem, nem nézte meg, milyen mértékű és minőségű a vérzésem, semmi ilyesmi.)

hétfő este 9. az éppen ügyeletes osztályos orvos jött, ő volt a 3 nap alatt a 4. doki, aki látott, és ő volt az egyetlen, aki azt mondta, h most cseréljek betétet, és nem sokára visszajön, megnézi, h mennyi vér távozik belőlem.

nem volt rá alkalma, mert megelőztem. ugyanis egy komolyabb görcs után azt éreztem, h vmivel nagyon tele a bugyim. hívtam a nővérkét, h vajon ez érdekes lehet-e a doktor úr számára?!? letoltam a bugyim, ő meg elkurjantotta magát, h várjak, hoz egy vesetálat. jött is, oda beletottyantottam, ami kijött belőlem. nem hazudok, tele lett a tál az egybefüggő, kétmaroknyi véralvadékkal. ő elvitte, majd pár perc múlva jött a dokival együtt vissza, és elhangzott a már szokásos kérdés: mikor ettem-ittam utoljára?

kedd. 00 óra 02 perc.

petra ismét, 12 napon belül harmadjára felhúzott lábakkal, égnek meredő seggel, jobb karon vérnyomásmérővel, bal kézben újabb branüllel a műtőasztalon fekszik... majd elbódul...

FKV!

(egyébként behívták külön a dokimat, h ő csinálja meg a beavatkozást.)

fél 1-kor elhalóan hívtam d-t (aki ekkor már lengyelországban volt, mert persze neki is ilyenkor jönnek össze a külföldi ügyfelek, amikor hirig van), elsuttogtam neki nem kicsit kótyagosan, h élek, majd álomba ájultam.

kedd reggel. 

úgy keltem, mintha kutya bajom sem lett volna. a hasam nem fájt, nem görcsölt, vérzésem normális volt, lázam semmi.

az osztályos orvos azt mondta, h du. hazamehetek, ha az orvosom is beleegyezik. hívtam is a hupikéket, aki áldását adta a hazamenetelre. 

majd közölte, h jó, h megműtött mégis, mert ami bennem volt még, az magától az életben nem jött volna ki.

halleluja!

3 nap alatt 3 különböző orvos mondta, h ki kell pucolni még egyszer, és ő mindháromszor azt mondta, h szerinte nem kell! a 4. doki "győzte meg" végül. hétfő éjjel. amikor már szombaton túl lehettem volna rajta...

röhej!

na mindegy, a lényeg az, h a kálváriámnak úgy tűnik vége, tegnap du. hazajöttem, azóta kisebb hasfájás, normális vérzés van csak.

recepteket begyűjtöttem, mert a vérképem alapján elég masszívan vérszegény vagyok, úgyhogy az elkövetkezendő hetek arról szólnak, h visszatérjek az élők sorába, mert egyelőre 5 perc séta után szédülök és kapkodom a levegőt...

p.s.: egek, hányszor gondoltam rá, h mi lett volna, ha szabó doki, az én isteni nőgyógyászom nincs betegállományban, és az ő kezei közé kerülök, mint már lassan 14 éve minden nyűgömmel...lehet, h minden máshogy alakul....

:(

p.s.2: édesapáméknak elképesztő nagy hálával tartozom, mert péntektől keddig gyakorlatilag ők voltak a bébiszitterek, itt aludtak, gyerekeket hordtak reggel oviba, suliba, délután edzésre, zeneiskolába.... hálásan köszönöm nekik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!